Hírmondó

Új kommunikációs lehetőség

Hozzon ki többet rendezvényéből!

A Hírmondó bármely témájú kongresszus, konferencia hatékony kommunikációs eszköze lehet. A szervezők, szakmai társaságok számára rendkívüli lehetőséget teremt az elért célközönség számának növelésében, a legfontosabb információk, aktualitások írásos továbbításában, a rendezvény ismertségének növelésében. A legtöbb esetben anyagi ráfordítást sem igényel, a szervezők és a kiadó közötti együttműködés mindkét fél számára további bevételeket hoz. A kiadó eddig 10 orvosi társaság 75 rendezvényére közel 120 sikeres lapszámot készített.

Egy friss médium önmagában is figyelemfelkeltő, szünetben, kávézás közben szívesen lapozgatják a kongresszus látogatói.

A Hírmondó kihasználja a napilapok legfőbb előnyét, hogy az eseménnyel csaknem egy időben tájékoztat, így olyan információkat is megoszthatnak a szervezők, melyek a honlapra vagy a programfüzetbe még nem kerülhettek be, pl. lehetőséget teremt interjú keretében külföldi vendégek, valamely téma kiemelkedő képviselőinek megszólaltatására, egy aktuális, többekkel megismertetni kívánt téma részletesebb bemutatására.

A rendezvény hírei és újdonságai az egész szakmához eljutnak, amit mind a társaság, a rendezvényszervező, mind pedig a hirdetők, szakmai partnerek kihasználhatnak. Igény esetén kiválthatja a hirdetők körében csökkenő népszerűségű programfüzetet is. A rendezvényszervező egy új, színes anyaggal bővítheti a kongresszusi csomagot, s nem utolsósorban a kiállítók, szponzorok igényeit is jobban kiszolgálhatja, növelheti a résztvevők bevételi forrásait.

Riportok készülhetnek influenszerekkel a preferált témákban (pl. szimpóziumok kapcsán), fontos közlemények elhelyezése esetén lapszámok vásárlásával és utólagos postázásával azok a szakemberek/esetleg társszakmák képviselői is elérhetők, akik nem jelentek meg a rendezvényen – marketingstratégiájuk megvalósításához egy új, sok célszemélyt elérő fórumhoz jutnak.

A nyomtatott megjelenés bármilyen elektronikus tartalommal is kiegészíthető.

Készséggel állunk rendelkezésükre bővebb információkkal:

Tudomány Kiadó Kft.
1023 Budapest, Ürömi u. 56. • Tel.: (1) 273-2840, (1) 273-2841 • Fax: (1) 384-5399
E-mail: tudomany@tudomany-kiado.hu

 


 

Néhány korábbi Hírmondó elérhető gondolatébresztőnek.

 


Kapcsolat