Újraélesztés – Resuscitatio Hungarica

Tájékoztatás a szerzőknek

Az Újraélesztés – Resuscitatio Hungarica c. lap elsősorban az újraélesztés, sürgősségi betegellátás témakörében vár eredeti közleményeket. Szinte valamennyi orvosi disciplina területét érinti az akut beteg kezelésének és a váratlanul bekövetkező keringésmegállás ellátásának igénye, így a lap igazi multidisciplináris fórumként kíván szolgálni a terület iránt érdeklődő olvasók számára. Az alábbiakban összefoglaljuk azokat a tudnivalókat, melyek a lapban történő közlemények szerzői számára iránymutatók:

Szerzőség

Szerző az, aki egy adott munkához alkotó módon járult hozzá, beleértve a tervezést, kivitelezést, ellenőrzést, a dolgozat megírását. Rutinszerűen végzett munkáért (pl. metodikai, laboratóriumi adatok felhasználásáért, technikai asszisztenseknek) köszönetnyilvánítás a célszerű.

A szerző értesítést kap a szerkesztőségtől 1. a kézirat átvételéről (közlésre érkezés időpontja), 2. a szaklektor(ok) véleményéről, melynek alapján – ha szükséges – az átdolgozott, kiegészített közlemény 3. közlésre történő elfogadásáról. A kiadó elküldi a hasáblevonatot, melyben a nyomdai hibák és az egyéb legszükségesebb javítások elvégezhetők.

Ismételt közlés

Azonos munka szövege, eredeti közleményként, egyidejűleg nem közölhető más magyar folyóiratban.

Orvosi helyesírás

A nem magyar (latin-görög) eredetű szavak írása az MTA Orvosi Szaknyelvi és Helyesírási Bizottsága által kiadott irányelvek szerint történjen. A diagnózisok mindenkor a latin nyelv szabályai, az orvosi köznyelvben megszokottan használt ragozott idegen szavak utolsó szótagja pedig a magyar helyesírás szabályai szerint szerepeljen. További útmutatások találhatók az Orvosi Helyesírási Szótárban (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992), valamint a Brencsán Orvosi Szótárban (Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 1998). A gyógyszerek neve a dolgozat címében csak nemzetközi néven szerepelhet, a szövegben az első alkalmazáskor zárójelben közölhető a gyári név is.

Lektorálás

A kézirat a megjelenésig titkosnak számít. Ennek figyelembevétele vonatkozik a szerkesztőségre, a szaklektorokra, a kiadóra stb. egyaránt. A kézirat elbírálási folyamata során információkat csak a szerkesztőség adhat, de csak a szerzőnek és a szaklektornak. A lektor személye – ha kívánja – felfedhető a szerzőnek.

Technikai követelmények

A kéziratokat a szokásos A/4-es lapon kérjük kettes sortávolsággal gépelni (egy sorban 60 leütés, egy oldalon 25 sor), és két példányban, valamint floppy-lemezen Word 95/7.0 vagy RTF formátumban beküldeni. A fájl neve lehetőleg az első szerző neve legyen (több cikk esetén sorszámozva), ékezetek nélkül. Kéziratot nem küldünk vissza.

Eredeti munka megírásakor célszerű a következő tagolást követni: Bevezetés (célkitűzés, rövid hivatkozás az irodalmi előzményekre), Betegek és módszerek, Eredmények, Megbeszélés (következtetés). A kézirat összterjedelme ne haladja meg a 10–12, szabvány szerint gépelt oldalt.

Illusztrációk

Az ábrákat, táblázatokat kérjük (a hátlapon) számozva, a helyes állást nyíllal jelölve, a szerző nevével jelölve mellékelni. A rajzolt ábrák egyszerű vázlata is elégséges a pontos számadatok közlésével és az ábra szövegbeli elhelyezésének pontos megjelölésével. Eredeti közleményekben maximum 4 ábra és 4 táblázat helyezhető el. Az arab sorszámmal jelölt ábrák és táblázatok szövege, a kulcsszavak, a köszönetnyilvánítás, az irodalomjegyzék külön-külön lapon szerepeljen.

összefoglalás

Kérjük a kézirathoz magyar és angol nyelvű, csak a tényszerű adatokat közlő, a dolgozat lényegének megértését lehetővé tevő, 15–20 sor terjedelmű összefoglalást mellékelni (harmadik személyt használva), külön lapon. Az angol nyelvű összefoglalásban (Summary) a szerzők neve és a dolgozat címe is szerepeljen. Az összefoglalás és a dolgozat címe ne tartalmazzon rövidítéseket.

Irodalomjegyzék

Az irodalomjegyzék valamennyi hivatkozást tartalmazza, a dolgozat címével együtt, több szerző esetén az első három szerző nevét felsorolva, több szerző esetén ezt követően „et al.” megjelölést, a következő módon:

1. Green J, Jost TS, Gold ML: Apoptosis and loss of renal tissue. N Engl J Med 1994; 331: 13-121.

Könyv, monográfia idézésének módja pl.:

2. Wilson SE, Williams RA (szerk.): Vascular Surgery 2nd ed. Grune Stratton, London, 1986.

Könyvfejezet idézésekor előre kerül a fejezet szerzője és a fejezet címe, majd „In:” után az előző forma, végül az idézett rész első és utolsó oldalszáma. A folyóiratok nevének rövidítése a PubMed szerint történjen.

Kongresszusi előadás nyomtatásban megjelent rövidített szövege (abstract) és „személyes közlés” is idézhető, de minden esetben jelölendő.

Az irodalomjegyzéket az előfordulás sorrendjében, sorszámozva kérjük, s a szövegben a cikkekre számmal történjen a hivatkozás.

a Szerző személyére vonatkozó információ

Közlésre elfogadott közlemény első szerzőjétől egy legfeljebb 2 soros rövid tájékoztatást várunk, melyben meghatározza aktuális szakterületét és beosztását: PI.: „A szerző a pákozdi Szent Kálmán Kórház gyermekgyógyász adjunktusa.” E mellett a levelezési cím (e-maii) ugyancsak szükséges az esetleges különlenyomatok iránt érdeklődők részére.